A 2021 es ajándék kályhát egy fűtés, villany és víz nélkül lévő faházba építettük. Reméljük…
Ajándék kályha 2
Ez nem áprilisi tréfa – ismét „Ajándék kályha”!
Szeretnénk, ha a tavalyi nagysikerű kezdeményezésből hagyományt teremthetnénk, ezért idén is meghirdetjük az „Ajándék kályha” felhívásunkat.
Nagyon sokan jelentkeztek a múlt évben, így még inkább beigazolódott, hogy mekkora szükség van egy jól megépített kályhára, ami az egyik legalapvetőbb életkörülményhez, a fűtött otthonhoz segítheti hozzá a családokat.
A csapat a régi: három független kályhás szakember (Lévai László, Öcsödy Gábor, Porgesz Gábor) közösen, egymást támogatva dolgozunk, építünk nap, mint nap. Saját erőforrásainkat, tudásunkat felajánlva ingyen, a költségeket állva szeretnénk felépíteni egy cserépkályhát annak, akinek önerőből ez elérhetetlen.
Azt szeretnénk, hogy a kályha a lehető legjobb helyre kerüljön. Ezért, ajánlás útján is lehet pályázni a kályhára – úgy gondoljuk, hogy a felhívás nem mindig jut el az igazán rászorulókhoz, vagy ha el is jut, nem mindenki merne kérni.
Kérjük tehát, hogy akinek van olyan ismerőse, akinél jól jönne egy kályha, de nincs rá pénze, (természetesen a beleegyezésével) bátran jutassa el hozzánk az ismerős rövid bemutatkozását a helyszín és az elérhetőségek megjelölésével az ajandek.kalyha@gmail.com email címre. A jelentkezéseket bizalmasan kezeljük és a döntést követően töröljük.
A nyertest most is sorsolás útján választjuk ki. A munkát a sorsolástól a kályha elkészüléséig dokumentáljuk és bemutatjuk a Facebook-on.
Jelentkezési határidő: 2017. április 30. éjfél
Sorsolás: 2017. május 7.
A kályha:
Az építés feltétele egy meglévő kémény, amire köthető a kályha.
A kályha mérete: 4 x 2.5 x 7 (csempe nagyságtól függően kb. 100 cm x 60 cm x 200 cm)
Csempe: jó állapotú bontott csempék (jelenleg 2-3 fajtából lehet választani)
Tűztér és járatfalak: új samott tégla és új segédanyagok (ennek költségeit is álljuk)
Az építésért és a kiszállásért sem számolunk fel költséget.
Ha Budapesttől 100 km-nél távolabb kell felépítenünk a kályhát, szükségünk lesz egy éjszaka szállásra három fő részére.
Előre is nagyon köszönünk minden ajánlást és megosztást!
A Kályhások